Baz Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi És Természetvédelmi Főosztály

Fasszal Pofoztak Fel Egy Nőt Miskolcon

owari-no-seraph-6-rész
  1. Magyarul
  2. Teljes
  3. Nyomozó: Ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el | Minap.hu
  4. Magyar

Elsőként Dánielné Tóth Beáta, a Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesületének vezetője szólalt fel. Elmondta, hogy petíciót indítottak, amelyben követelik a kormánytól, hogy soron kívül vizsgálják ki az ügyet és vonják felelősségre az elkövetőket. Az Alaptörvény második cikkelyét is felidézte, ami szerint védelem illeti meg az emberi életet – a kényszersterilizálás ezt az alapjogot és a roma nők emberi méltóságát sérti meg. Bár a roma kultúrában tabutéma a szülés, a nőiség és a testi érintkezés, Dánielné kérte az érintetteket, hogy merjenek előlépni az ügyben, és álljanak ki a jogaikért. "Nem Auschwitz-lágerben vagyunk, hanem a 21. századi Magyarországon! " – mondta beszédében Makula Réka, a nyíregyházi XXI. Századi Roma Nők Egyesületének vezetője, majd a romák iránti empátiát és becsületet hiányolta a magyar kórházakból. A továbbiakban Pém Mihályné Gabriella magzatvédő, Orsós Anikó, az Európai Roma Jogok Központjának nőjogi vezetője és Nótár Ilona író, volt szülésznő szólalt fel. Az eseményen részt vett Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő is, ő a héten sajtótájékoztatót tartott az ügyről, illetve szerdán személyesen próbálta meg átadni a miskolci kórház szülész-nőgyógyász osztályának nyílt levelét Polt Péter legfőbb ügyésznek.

Magyarul

  1. Dr khalid bushra ózd magánrendelés
  2. Fasszal pofoztak fel egy nőt miskolcon film
  3. Itthon: Illegális kártyapartin kaptak el egy prostituáltakat futtató férfit Miskolcon, összesen 15 embert állítottak elő | hvg.hu
  4. Fasszal pofoztak fel egy nőt miskolcon es
  5. Fasszal pofoztak fel egy nőt miskolcon 3
  6. Augusztus 20 programok heves megyében full
  7. Nyomozó: Ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el | Minap.hu
  8. Fasszal pofoztak fel egy nőt miskolcon 2016
  9. Nemzeti Cégtár » Nemzeti Cégtár - GIMEX-HIDRAULIKA KFT.

Teljes

Nyomozó: Ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el | Minap.hu

"Akkor az bosszantotta fel, hogy nagyon közönyös vagyok. Az voltam, hiszen le akartam zárni a kapcsolatot. Először csak pofonokat adott. Sírtam és kértem, hogy ne ébressze fel a kicsiket. Van egy életlen szamuráj kard a szobában, azt mondta, hogy azzal vágná el a torkomat, hogy másé se legyek" – fogalmazott a nő. A bántalmazás akkor úgy ért véget, hogy a férfi sírva könyörgött a nőnek, hogy folytassák a kapcsolatot. Később egy orvosi vizsgálat során viszont kiderült, hogy a pofonok miatt Bernadett dobhártyája beszakadt, de a bántalmazásból ezután sem lett rendőrségi ügy. "A rangjára hivatkozva azt ismételgette, hogy amennyiben megteszem, én fogok pórul járni. Önámítás. Úgy gondoltam, hogy jobb egy barát, mint egy ellenség" – Bernadett ezzel magyarázza, hogy miért nem kért soha segítséget, és hogy miért ment el a férfival múlt szombaton egy katonai rendezvényre Bujákra. A nyugalmazott alezredes itt a szállodai szobában, vacsora után támadt rá, mert azt hitte, a nő azért vonult vissza vacsora után, hogy mással tudjon telefonon beszélni.

Magyar

Egy 27 éves nőt és egy 25 éves férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök. - írja a portál. Az eljárás során a nyomozók egy 28 éves férfit őrizetbe is vettek, őt prostitúció elősegítése bűntett, kábítószer birtoklása vétség, valamint tiltott szerencsejáték szervezése bűntett elkövetésével gyanúsítják, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság 2021. február 19-én elrendelt. A büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya folytatja, azonban az összehangolt akció és az elfogások során a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói és a Bükk Bevetési Alosztály munkatársai is közreműködtek.

March 13, 2022, 3:02 am

durova.org, 2024