Az Első Ember A Holdon
- Nagyítás: És az ember 45 évvel ezelőtt meghódította a Holdat – Nagyítás-fotógaléria | hvg.hu
- Az első ember a hold on the land
- Az első ember a hold on love
- Az első ember a Holdon | Apollo: Vissza a Holdra | National Geographic - YouTube
Amikor később megkérdezték Armstrongot, milyen volt a Holdon, szokásos szűkszavúságával azt válaszolta: "Érdekes hely, ajánlom". A Holdra szállásnak 528 millió ember lehetett szemtanúja az egyenes tévéközvetítésnek köszönhetően, de a kommunista tábor országaiban "természetesen" nem vették át az adást. Az amerikaiak ötöde azonban ma is meg van győződve arról, hogy átverés történt. A kétkedők szerint a sugárzott felvételek egy titkos laboratóriumban készültek, bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat, a hajtóművek által hagyott nyomok hiányát hozzák fel, a visszaszálló egységet pedig szerintük csak kilökték egy repülőgépből. Armstrongot elhalmozták elismerésekkel, megkapta a legmagasabb amerikai kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érdemrendet is. Még két évig a NASA tanácsadójaként dolgozott, majd 1979-ig a cincinnati egyetemen oktatott, 1982-től egy évtizeden át egy vállalkozást vezetett, 1986-ban a Columbia űrrepülőgép balesetét kivizsgáló bizottság alelnöke volt. A történelem egyik leghíresebb űrhajósa élete végéig szerény ember maradt, kerülte a reflektorfényt, interjút csak ritkán adott, telefonját titkosíttatta.
Nagyítás: És az ember 45 évvel ezelőtt meghódította a Holdat – Nagyítás-fotógaléria | hvg.hu
- Az első ember a hold on the land
- Az első ember a holdon
- Az első ember a hold on the soul
- Földrengés new yorkban film online hd
Neil Armstrong volt az első ember, aki a Holdon járt. 1930. augusztus 5-én született. A rejtélyes Hold Az ember már ősidők óta próbálja megérteni a világegyetem összefüggéseit, különösen az élőlények és az égitestek kapcsolatát. A Napot és a Holdat mindig is kimagasló figyelem övezte, hiszen a két égitest minden ember életére hatást gyakorol. A Nap nélkül nem létezhetne élet a Földön, a Hold nélkül sötétek lennének az éjszakák. De a Hold a fény tükrözésén túl még számos feladatot is ellát, útmutatása, hatása nélkül nehezen élhetnénk a világban. Háromórás nappalok, ezerötszáz napos évek, több jégkorszak és minimális szárazföldi élet - talán ilyen lenne bolygónk, ha nem keringene körülötte a Hold. A Holdnak komoly hatása van a Földre, és a kezdetektől befolyásolja geológiai, sőt biológiai fejlődését. A Hold leglátványosabb, szabad szemmel is jól látható hatása a Földön az apály-dagály-jelenség, azaz a tengerjárás. Ez részben a Hold gravitációs vonzása, részben a Hold és a Föld egymás körüli keringése miatt jön létre.
Az első ember a hold on the land
Az a tény, hogy az ezt követő évtizedekben Moszkva egyszer sem kérdőjelezte meg az amerikai sikert, már önmagában elég lehet a szkeptikusok elhallgattatására. Az Apollo–11 és a további öt űrhajó küldetései során összesen mintegy 382 kilogramm holdkőzetet szállított vissza a Földre, további elemzésre. Minden egyes kutató, aki megvizsgálta ezeket a mintákat, elismerte azok földönkívüli mivoltát, s soha egyetlen olyan tudományos beszámoló sem jelent meg, amely ennek ellenkezőjét bizonyítaná. Becslések szerint az Apollo-programban több mint négyszázezer ember vett részt. Valószínűtlennek tűnik, hogy ennyi emberből senki se leplezte volna le az esetleges konspirációt, főként, ha az ebből – a "holdraszállás-kamu" hiteles leleplezéséből – származó potenciális bevételek lehetőségét is figyelembe vesszük. Charlie Duke, az Apollo–16 legénységének tagja egyszer úgy fogalmazott: "Hatszor jártunk a Holdon. Miért hitetnénk el hatszor, hogy megtettük, ha az egész csak egy nagy összeesküvés lenne? " A kérdés jogosnak tűnik, mivel jóval egyszerűbb egyszer eljátszani egy alaposan kitervelt hazugságot, mint további öt alkalommal kockáztatni, hogy fény derüljön a titokra.
Az első ember a hold on love
Az első ember a Holdon | Apollo: Vissza a Holdra | National Geographic - YouTube
Az első ember a Holdon | Apollo: Vissza a Holdra | National Geographic - YouTube
Az amerikaiak ötöde azonban ma is meg van győződve arról, hogy átverés történt. A kétkedők szerint a sugárzott felvételek egy titkos laboratóriumban készültek, bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat, a hajtóművek által hagyott nyomok hiányát hozzák fel, a visszaszálló egységet pedig szerintük csak kilökték egy repülőgépből. Forrás: Armstrongot elhalmozták az elismerésekkel, megkapta a legmagasabb amerikai kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érdemrendet is. Még két évig a NASA tanácsadójaként dolgozott, majd 1979-ig a cincinnati egyetemen oktatott, 1982-től egy évtizeden át egy vállalkozást vezetett, 1986-ban a Columbia űrrepülőgép balesetét kivizsgáló bizottság alelnöke volt. A történelem egyik leghíresebb űrhajósa élete végéig szerény ember maradt, kerülte a reflektorfényt, interjút csak ritkán adott, telefonját titkosíttatta. 2010-ben mégis a nyilvánosság elé lépett, az amerikai űrprogram költségvetésének megkurtítása ellen emelte fel szavát a Kongresszus előtt tanúskodva.